A húsvét története

A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe. Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban. A történet szerint két nappal előtte, pénteken, feszítették keresztre őt a római katonák, azzal gyanúsították, hogy forradalmat indíthatott volna a tanításaival, hogy ő akart lenni a király. Ezért csúfságból tövis koronát tettek a fejére, kezét, lábát odaszegezték a kereszthez és a feje fölé odatűztek egy papírt, amin ez állt: I.N.R.I. - Iesus Nazarensis, Rex Iudeae. Magyarul: Názáreti Jézus, Judea királya. Szegény, meg is halt néhány órán belül, a családja eltemette, zsidó szokás szerint egy barlangot ásva a domboldalba az Olajfák Hegyén és egy nagy, nehéz kővel takarták be a sírt. Lévén, hogy másnap szombat volt és olyankor a tízparancsolat szerint pihenni kell, a családja és a tanítványai csak vasárnap mentek ki megint a sírhoz. De mit találtak ott...!? Üres volt a gödör! Egy angyal állt mellette és azt mondta a gyászolóknak: "Nincs már itt, mert feltámadt!"

Gondolom észrevetted már, hogy a dátum évről évre változik. Akkor vajon hogyan tudják, mikor kell ünnepelni? Húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. A tavaszi napéjegyenlőség március 21-én van, ehhez igazodik a húsvét időpontja. Ha a március 21-ei napéjegyenlőség időpontja olyan szombati napra esik amikor éppen holdtölte van, akkor abban az évben a húsvét március 22-én van. Tehát ez a legkorábbi nap, amikor elkezdődhet a húsvét. A csillagászati tavasz kezdetétől a legtávolabbi időpontra eső húsvét vasárnap pedig április 25-e lehet.
Azért tudják, hogy akkor volt, mert a biblia szerint az ekkor ünnepelt zsidó Peszach első napján tartóztatták le Jézust. Az úgynevezett Utolsó Vacsora alkalmával (ismered-e a híres festményt?) Jézus és a tanítványai a Peszach előestéjén szokásos Széder estet ünnepelték meg, megtörve az élesztő nélkül sütött kenyeret (maceszt) és megitták az előírt több pohár bort. Nagyon sok nyelven ma is úgy hívják a húsvétot, hogy Paszcha(görög, orosz), Pascua(spanyol), Páscoa(portugál), Pasqua(olasz), Paque(francia), Pĺsk(svéd), Pĺske(norvég), Paste(román).

Több európai nyelven a teuton (norsze) Őstra istennő ünnepének a neve ragadt a húsvétra: Oster(német), Easter(angol). Az istennőt szimbolizálta a tojás és a nyuszi, ez utóbbit Németországban kezdték el újra húsvéti szimbólumként használni az 1800-as években és onnan terjedt el ma már a világon mindenhol.

De a világ minden táján ünnepelnek valamilyen tavaszi ünnepet a nem keresztények is. Mióta a világ világ, az emberek örvendeztek és megünnepelték a tavaszt, a természet felújulását. A leguniverzálisabb szimbólum a tojás, mivel az a termékenységet, új életet juttatja eszünkbe. Gyakori ötlet a tojások színezése, a "piros", vagy "hímes" tojás, már az ősi Babilonban is csinálták. Később az egyiptomi templomokat is kidíszítették velük tavasszal.
A liliom is ősi pogány szimbólum, a termékenység jele, szintúgy a gyertyák, amik az ilyenkor rakott nagy tüzekre emlékeztetnek.


forrás:http://www.angelfire.com/ne/OtthonIskola/husvet1.html
úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com

A WEBOLDAL LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

 

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

  • Gitár website - Itt kérhettek dalokat,szöveggel, akkordokkal. Ha tudok, segítek!
  • Képalkotó - Praktikus, hasznos, hatékony megoldások
  • WWE Pankráció - Pankrációs játékok - adás-vétel, trükkök
  • Juventus FC - Latin Tipp Liga
  • Társadalombiztosítási ellátások - Kérdezz! - Felelek (ha tudok! A válasz tájékoztató jellegű! A témában illetékes szerv hivatalos válaszát nem helyettesíti!)
  • LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSOK
  •